Kislány koromban volt egy álmom.
Szerettem volna elmenni a DEBRECENI VIRÁGKALNEVÁLRA.
Nagymamám olyan átéléssel, örömmel és nosztalgiával tudott beszélni erről az eseményről, hogy szinte minden alkalommal éreztem a virágok illatát, láttam a színes kavalkádot és a fesztivál fergeteges hangulata átjárta minden porcikámat.
Aztán úgy nőttem fel, hogy valahogy augusztus 20-án mindig más programunk volt. Hol ezért, hol azért nem jutottam el és csak teltek, múltak az évek.
Aztán egyszer csak év elején elhatároztam, hogy bizony idén Debrecenben fogom tölteni az augusztus 20-át. És így is lett. Hogy másoknak is örömet szerezzek és osztozzunk ebben a csodálatos élményben ezért csajosra terveztem a napot: elvittem magammal a lányomat, az Anyukámat és a Nagynénimet.
Hogy micsoda egy gyönyörű nap volt! Virág mindenhol! Virágból volt minden! Pont olyan, ahogy azt a nagymamám elmesélte.
Annyi virágszirom volt a Debreceni Virágkarneválon, mint égen a csillag vagy még annál is több.
Fotók: Csókási Annamária
Ha úgy döntesz idén te is ott leszel a csodálatos Debreceni Virágkarneválon, ne feledkezz meg a megfelelő folyadékbevitelről.