Az UNESCO becslése alapján, amennyiben a népesség továbbra is ilyen ütemben növekszik, 2050-re majdnem 50 országban kell majd bevezetni vízre vonatkozó korlátozásokat.
Évente 20 millióan (ebből 5 millió gyermek) hal meg a világon a nem megfelelő minőségű ivóvíz és a vízhiány miatt. A fejlődő világ szennyvizének 90 százaléka tisztítás nélkül ömlik a folyókba, tavakba. Kínában a folyók 80 százalékában már nem élnek halak.
A WHO becslése szerint 1,2 milliárd ember nem jut megfelelő ivóvízhez. Az előrejelzések azt mutatják, hogy az egy főre jutó ivóvízkészlet a következő két évtizedben a harmadára fog csökkenni.
A Világbank szerint a következő század háborúit az ivóvíz miatt vívják majd. Ez nem egyedülálló eset a történelemben. Az első írásos emlékünk 4500 évre nyúlik vissza, amikor Lagas városállam (a Tigris és az Eufrátesz között helyezkedett el a mai Irak területén) eltérítette a vizet Umma elől. A vízért való versengés sok konfliktust okozott a Kínai birodalomban is és politikai instabilitást eredményezett az ókori Egyiptomban is.
Tudtad?